Az előző  két alkalommal bemutattam a drámát, egy csoportos játékot és egy protagonista (egyéni) játékot. A dráma főbb általános, és az egyéni játék rövid távú hatásait. Arra gondoltam, hogy a legjobb lenne, ha a hosszú távú hatásáról is írnék, hogy látható legyen,milyen változásokat várhatunk egy ilyen 250 órás kurzustól.

Viola, 2 éve végzett nálunk.

–          Mi indított arra, Viola, hogy pszichodráma csoportba jelentkezzél?

–          Akkoriban erős szorongásaim voltak, különösen közlekedési helyzetekben még heves szívdobogást is éreztem. Nem értettem magamat! A háziorvosom azt mondta, hogy pánik jelegű tüneteket produkálok. Szervi elváltozásokat szerencsére nem talált, de pszichiáterhez küldött. Én azonban olyan megoldást kerestem, ahol gyógyszerek nélkül és véglegesen megszüntethetem a rossz közérzetet, valamint amivel ki tudom deríteni a probléma gyökerét. Több terápiás megoldásnak utána olvastam és kérdeztem. Egy barátnőm irányított hozzád és te fölvázoltad nekem a lehetőségeket. Az egyéni terápiát javasoltad első körben, de annak ellenére, hogy voltak félelmeim a csoportos munkával kapcsolatban, mégis a drámát választottam. A döntő érvek között szerepelt az is, hogy ez így havonta jóval kevesebbe került, mint az egyéni ülések.

–          Hogy érezted magadat a foglalkozások folyamán?

–          Úgy képzeltem el az egészet, hogy egyből belecsapunk a közepébe és mindenki előtt kell majd kiteregetnem legféltettebb titkaimat. Ehhez képest a dráma játékosságával és gyakorlataival fokozatosan alakult ki a bizalmi légkör. Így sokkal könnyebb volt megmutatni magamat, nagy biztonságot éreztem. Az egyéni ütemem figyelembe vételével mégis finoman ösztönöztetek a kellő lépés megtételére hogy közelebb kerüljek magamhoz és a többiekhez is. Körülbelül fél év elteltével éreztem azt, hogy összetartozunk. Egyre jobb érzés volt segíteni a többieknek, és értékeltem ahogy nekem is segítettek. Azt vettem észre, hogy a többiek játékai során, egy-egy szerepben tükröt kaptam önmagamról. Ez rengeteg érzést és gondolatot indukált bennem, ami tovább segített az utamon. Például amikor az egyik lány meglehetősen kemény anyját játszottam, döbbentem rá, hogy többet kell dicsérnem a gyerekeimet, hogy egészséges felnőtt váljék belőlük. Ez nagyon meghatározó volt, és azóta a gyerekim már visszaigazolták ennek a pozitív hatását.

–          Viola, az eredendő problémád megoldódott-e és hogyan?

–          Nagyon érdekes volt, az, amire az első saját játékom során rádöbbentem. A vezetők és a csoport olyan biztonságos légkört teremtett, hogy meg mertem élni a félelmeimet úgy, hogy közben a valóságban is jelen voltam. Ekkor lett nyilvánvaló számomra, hogy elsősorban munkába menet jöttek ezek a szorongás-rohamok, különösen akkor, ha munkám során férfival találkoztam volna. Álmomban sem gondoltam, hogy ezek az érzések a gyerekkoromban történt szexuális erőszakkor átélt félelmeket idézik. Megértettem, hogy a szüleim akkor nem tudtak kellő biztonságot nyújtani és megértést tanusítani felém. A játék során arra is mintát kaptam, hogy hogyan tudom magamat megerősíteni. Innentől kezdve egyre többet motoszkált a fejemben az, hogy a szüleim vajon mennyit fogalkoztak velem, mennyi biztonságot kaphattam. Egyre több emlékem kezdett előjönni a gyerekkoromból, amikor igenis cserben hagytak. Ekkoriban – emlékszem – sokat fájt a fejem és ennek megoldására kértem a következő játékomat. Ott teljesen nyilvánvalóvá lett, hogy nagyon erős düh feszíti a fejemet. A szüleimre voltam dühös, de nem mertem nyíltam haragudni rájuk, hiszen nagyon szeretem és tisztelem őket. A játék során nagy erővel tört ki belőlem a düh, és ordítva soroltam „anyukám és apukán” fejére, hogy miket követtek el ellenem. A feszültségem annyira feloldódott, hogy hazafelé menet már szinte táncoltam. Érdekes, hogy a következő héten, amikor édesanyámmal találkoztam a valóságban, mennyire meleg szeretetet éreztem iránta és megöleltük egymást, ahogy már tíz évek óta nem. Ez a szeretetteljes kapcsolat azóta is – immár három éve – tart. Ezáltal a dráma arra is megtanított, hogy a változásokat mindig magamban kell előidézni és nem a környezetemtől várni.
A játékaim során megtanultam egyre jobban kiállni magamért, amit a férjem eleinte igen nehezen viselt. Volt egy-két ajtócsapkodás, de végül én is egyre jobban megértettem az ő igényeit és motivációit is, így összességégben most sokkal-sokkal teljesebb és boldogabb lett a párkapcsolatunk. Kiderült – miután a környezetem megszokta az új „énemet” – hogy sokkal könnyebb így igazodniuk hozzám ha kifejezem az igényeimet.

–          A dráma hatására milyen lett az életed?

–          Ami nekem a legfontosabb, az az, hogy a saját magam megerősítésével a gyermekeim is magabiztosabbak az iskolában, jól tanulnak, érzelmileg kiegyensúlyozottak. A munkámban ugyanúgy örülök, ha férfi kliensem érkezik, mintha nő, mert a belső biztonságom megerősödött. Azóta lett néhány új barátnőm is, és a férjem nagyon büszke rám, hiszen sikeresebb vagyok az élet minden területén.  Mindazonáltal, hogy a két évnek vége van, ti mindig biztos pont lesztek az életemben és ez megnyugtató. Korábban és is azt gondoltam, hogy varázsütésre meg lehet oldani a problémákat, de már látom, hogy a minőségi változáshoz valóban kell legalább ennyi idő. Így utólag nem is tűnik hosszúnak.
Szeretném mindezt nektek, Rolandnak és Emesének, mint vezetőknek és az összes csoporttársamnak megköszönni. Kinyílt előttem a világ.