Ami van, annak joga van lenni. – aki a rendszerhez tartozik, annak joga van oda tartozni.

A családi rendszerhez tartoznak a közvetlen rokonok (testvérek, szülők és az ő testvéreik, nagyszülők és az ő testvéreik, stb.) és minden olyan ember, aki velük életbevágó közös rendszert alkot. Például: egy családtag gyilkosa / áldozata, nagypapa bajtársa (akivel közösen voltak életveszélyben a csatában), egy halálos baleset okozója vagy áldozata, egy néphez (zsidósághoz, cigánysághoz, stb.) való tartozás, és az ún. helycsinálók.

A családállítás során Hellinger helycsinálónak nevezi Anya, Apa, Nagymama, Nagypapa előző nagy szerelmeit, akik “helyet készítettek” a következőnek. Pl. ha Apám nem szakít az előző nagy szerelmével, akkor most nekik lennének gyerekeik, nem vette volna feleségül Anyámat, és nem lennék én. (Talán kissé faramucin hangzik, de a tapasztalat szerint ez így van, és mi csupán utólag próbáljuk megérteni, miért is működik így. A családállítás egy tapasztalatból eredő tudomány.)

A hierarchia – az életet a nagyobb adja át a kisebbnek.

A gyerekek a kicsik, a szülők a nagyok, a nagyszülők a még nagyobbak, és így tovább, függetlenül az erkölcsi nagyságtól. Bármilyenek is a szüleink, bármit is tettek velünk (vagy amiket nem tettek, nem adtak meg nekünk), akárhogy haragszunk is rájuk, az életünket tőlük kaptuk és senki mástól nem kaphattuk volna. Így ők a nagyok a családállítás szerint. Ha elfogadjuk ezt, az energiával és tartással telít minket, de ha küzdünk ellene, csak rabolja az energiánkat.

A hierarchia a testvéri sorrendre is vonatkozik, vagy pl. az olyan családokra, ahol a szülők elváltak, és az új családban pl. Anya – Gyerekek – Nevelőapa a sorrend.

A rendszer kiegyenlítődésre törekszik – ha valamelyik törvény sérül, a rendszer tudattalanul a kiegyenlítődésre törekszik.

Gyakran például úgy, hogy valaki később született (általában 1-2 generációval) kezdi el képviselni azt, aki hiányzik a rendszerből.

Ezek a családállítás alaptörvényei vázlatosan. Bár igen egyszerűnek tűnnek, de mégis roppant összetetten és egyénileg befolyásolják életünket. A családállítás során szinte soha nem lehet előre megjósolni, hogy hova lyukadunk ki, ezért is izgalmas annyira.
Problémáink általában többgyökerűek: Van egy aktuális kiváltó ok, aztán amit kicsiként tanultunk a világról (ez a személyes tudattalan területe, pszichoterápiákkal dolgozhatunk rajta) és a családból jövő ok (a család kollektív tudattalanja, amivel a családállítás során dolgozunk). Ez utóbbi az alapja a többiek is, ezért tud a családállítás módszere olyan erőteljes változásokat létrehozni.

Azonban ez gyakran nem elég, a személyes tudattalan tapasztalatait is “át kell írnunk”, meg kell tanulnunk a világot más szemmel nézni, amihez egyéni terápia, pszichodráma vagy egyéb önismereti módszer szükséges.
A családállítás egy “műtét a család kollektív tudattalanjában”, amelyhez kellhet még a “gyógytorna, vagy az edzés” is.

Hogy élünk, ez a legfontosabb! Minden más megoldható!